|
Fás karambol (120-as)
Forrás: http://www.poolbiliard.hu
Ezt a fajta biliárdot "Fás biliárd"-nak nevezzük. Az asztal közepén 5 darab fa áll olyan távolságra egymástól, hogy egy golyó éppen ne férjen el közte (a játék során viszont néha át megy közte, de erről majd később). A középső fa színe piros, a többi lakkozott. A piros fa értéke 5 pont, a piros két szomszédja 3-3, és a két legszélsőé pedig 2-2 pont.
A játékot 1 piros és két fehér golyóval játsszák. Az egyik fehér golyó egy fekete pöttyel van megjelölve, azért, hogy meg lehessen különböztetni a játékosok golyóit.
1. A játék lényege
A játékot 120 pontig játsszák, így tehát aki hamarabb eléri a 120-at az nyer. A játékosok felváltva löknek egymás után az általuk választott golyóval. Először mindig az ellenfél fehér golyóját kell eltalálni (ez alól csak a kezdés a kivétel) és csak az után lehet vagy a pirosat eltalálni, vagy pedig az ellenfél golyójával a fákat borítani. Viszont minden esetben falat is kell érnie valamelyik golyónak még a borítás előtt. Ha nem borít, akkor lehet fal nélkül is játszani, pl. a pirosra. Tehát az ellenfél golyójának eltalálása fal nélkül és a piros fal nélkül az jó. Egyenesen az ellenfél golyóját a fasorra játszani nem szabad. A borított fák összege adja a pontokat. Miután eltaláltuk az ellenfél golyóját és a piros golyót is eltalálta valamelyik golyó, majd a piros golyó borít, az nekünk jó. Pl. ellenfél golyóját eltaláljuk, az ellenfél golyója meglöki a piros golyót, a piros golyó leborítja az egész fasort, akkor az 19 pont nekünk. Ugyanúgy jó, ha az ellenfél golyójának találata után a mi golyónk löki meg a piros golyót és úgy borit. A piros golyó találata feloldoz a fal érintése alól.
2. Pontozás
Abban az esetben, ha előbb találjuk el a pirosat mint az ellenfél golyóját az rossz (kivéve a kezdést), így 7 pont jár az ellenfélnek, plusz még a borított fák összértéke is. Tehát, ha először a piros golyót találjuk el és elborul az összes fa is, akkor az 22 pont az ellenfélnek. A piros golyó értéke jó lökés esetén 4 pont. Tehát, eltaláljuk a mi fehér golyónkkal az ellenfél fehér golyóját és bármelyik fehér golyó éri a pirosat az 4 pont, illetve még az ellenfél golyója által borított fák összege. Ha úgy borul az összes fa, hogy nem találtuk el az ellenfél golyóját, akkor az 20 pont az ellenfélnek (5 a nem találásért és 15 a fák összege).
3. Lökések
3.1. Jó lökések:
-ellenfél golyójának eltalálása piros golyó eltalálása nélkül, fal érintése nélkül és borítás nélkül 0 pont.
-ellenfél golyójának eltalálása után piros golyó találata mindegy melyik fehérrel 4 pont.
-ellenfél golyójának eltalálása után a piros golyó vagy az ellenfél golyója borít, fal érintésével.
3.2. Rossz lökések:
-nem találás 5 pont az ellenfélnek.
-először a piros golyó találata 7 pont, plusz a borított fák összege, az ellenfélnek.
-fa borítása az ellenfél golyójának találata előtt 5 pont, plusz a borított fák összege, az ellenfélnek.
-ellenfél golyójának találata utáni borítás fal érintése nélkül 5 pont plusz a borított fák összege, az ellenfélnek.
-minden esetben rossz lökés, amikor a mi golyónk borít.
Saját golyó kiugrása: 2 pont az ellenfélnek, mivel utána kézből játszik.
Ellenfél golyójának kiugrása: 2 pont nekünk, mivel ő játszik kézből.
4. Kezdés
Hogy ki kezdjen az megegyezés szerint történik, viszont a második játszmát általában az első játszma vesztese szokta kezdeni. Ez a játék is két nyert játszmáig megy, tehát vagy 2-0, vagy 2-1 a végeredmény.
A piros golyót a kezdő játékos a két végfal előtti pont bármelyikére rakja, majd a saját fehér golyóját a fák melletti két pont bármelyikére. A nem kezdő játékos a saját golyóját a kezében tartja.
A kezdő játékos a saját golyóját a piros golyóra játssza egyből vagy falról az mindegy, a lényeg, hogy a piros golyó minél több fát borítson. A borított fák összege jegyzendő a felíró táblára. A másik játékos a két 2 pontos fa és a két oldalfal által határolt képzeletbeli négyzet területéről bárhonnan kezdhet. Leginkább onnan szoktak kezdeni, ahonnan jobban látják az ellenfél fehér golyóját. A kezdésen kívül kézből játszani csak akkor lehet, ha kiugrott a golyó.
5. Játék közben
Minden esetben az ellenfél golyójára kell játszani falról vagy anélkül, hogy az minél többet borítson, viszont borítás előtt már valamelyik golyónak érnie kell a falat.
Ha bármelyik golyó átbújik bármelyik két fa közt borítás nélkül az nem hiba. Ritkán szokott előfordulni. Csak olyankor amikor lassan gurul a golyó.
Ha bármelyik golyó a két pontos fa helyén áll meg akkor azt a fát a másik 2 pontos és a mellette lévő 3 pontos fa közé kell helyezni.
Ha a 3 pontos fa helyén áll meg akkor azt a másik 3 pontos és az piros fa közé kell helyezni.
Ha a piros fa helyén áll meg valamelyik golyó akkor a piros fát az a 2 és 3 pontos fa közé kell tenni amelyik a piros golyóval ellentétben van az asztal felezővonalától.
Ha két golyó is elfoglal két fa helyét akkor azt a két fát is másik kettő közé kell rakni. Pl. a jobb oldali 2 és 3 pontos fát kell elhelyezni, akkor a 2 pontost a másik 2 és 3 pontos fa közé, 3 pontosat pedig az oiros és a 3 pontos fa közé kell tenni.
Ha a piros fát és a jobb oldali 2 pontos fát kell el rakni, akkor a piros és a 2 pontos fát is a bal oldali 2 és 3 pontos fa közé kell helyezni.
6. Befejezés
Befejezni a játékot csak fával lehet, vagy az ellenfél általi rossz lökés pontjával. Tehát, ha nekünk 117 pontunk van akkor egy esetleges piros golyó találatával, azaz 4-el nem nyerhetünk. Csak fa borításával, vagy a piros golyóval közösen, borítással lehet nyerni.
|
|